Zöld diaszpórák a város betonszövetében – Közösségi kertek nyomában

Az evolúciós pszichológia szerint az emberek veleszületett tulajdonsága, hogy vonzalmat éreznek az élő rendszerek, így a természet iránt is, valamint előnyben részesítik a természetes tájakat a városi környezettel szemben. Ennek ellenére soha nem volt ilyen magas az urbanizáció foka, mint napjainkban – a világ lakosságának körülbelül 55%-a él városokban, 2050-re pedig ez az arány eléri majd a 68%-ot. Egy városi ember számára amennyire létszükséglet, annyira nehezen elérhető némi zöld környezet – ennek a problémának a feloldására lehetnek alkalmasak a közösségi kertek.

Napjainkban a vidéki kisvárosok, falvak lakosságmegtartó ereje egyre gyengébb, hiszen kevés a munkahely, sok esetben nem áll rendelkezésre megfelelő infrastruktúra, ezért egyre többen költöznek nagyvárosokba, fővárosokba vagy azok agglomerációjába, aminek következtében ezeken a területeken tovább nő az egyébként is magas népsűrűség, egyre több ember koncentrálódik egyre kisebb helyen. Erős paradoxon, hogy miközben a modern társadalom soha nem látott fokú urbanizációval és technikai fejlődéssel jár, egyre inkább elszakadunk a természetes környezetünktől, eltávolodunk ettől az alapvető szükségletünktől, ez pedig negatívan befolyásolja a mentális és a fizikai egészségünket – ezért kijelenthetjük, hogy a nagyvárosi embernek soha nem volt még akkora szüksége zöld felületekre, mint napjainkban.

Nem véletlen, hogy reneszánszukat élik a kéktúrák, a permakultúra kurzusok, az „erdőmerülés”. Nap mint nap hallhatunk valamilyen zöld törekvésről, olyanokról, amelyeket nem multinacionális cégek vagy önkormányzatok kezdeményeznek, hanem civilek (mi is írtunk ilyenekről) – a közös bennük, hogy az emberek életminőségének a javítását szolgálják. Ilyenek a faültetési projektek, a közösségi komposztálók, a parkokban kihelyezett rovarhotelek, a biodiverzitást növelő méhlegelők, illetve a közösségi kertek is.

A közösségi kerteknek magától értetődő klíma- és környezetvédelmi funkciójuk van, mindamellett létezik közösségformáló és kulturális szerepük is.

A közösségi kertek jellemzően olyan zöld diaszpórák a városok betonszövetében, ahol klíma nélkül lehet hűsölni, ahol saját termelésű paradicsomot lehet szüretelni és ahol szabadon lehet kertészkedni akkor is, ha nincs erkélyünk vagy kertkapcsolatunk. Azokat a kerteket nevezzük közösségi kerteknek, amelyeket emberek egy kisebb-nagyobb csoportja közösen művel. Ez a csoport lehet egy lakóközösség, amely, mondjuk, a társasház közös udvarán kertészkedik, de lehet a művelő csoport egy intézmény vagy egy iskolai osztály, és persze állhat ez a csoport önként szerveződő civilekből is – jellemzően az utóbbiak által művelt kertekre használjuk a közösségi kert kifejezést. A kertek jellemzően parlagon lévő területeken jönnek létre, amelyek hol az önkormányzat, hol pedig cégek tulajdonában állnak, amelyek bizonyos feltételek mellett engedélyezik az adott terület hasznosítását.

A közösségi kertek koncepciója Angliából és az USA-ból terjedt el, múltjuk egészen a 19. századig nyúlik vissza, a mai modern formájukat pedig a 1970-es években érték el, a gazdasági világválságra igyekeztek választ adni; a termények révén az élelmezési, a közösség kovácsolására tett szándékkal pedig a társadalmi hiátusokat és feszültséget kívánták csökkenteni. New Yorkban a West Side Közösségi Kert 1976-tól biztosít a környék lakói számára csendes kikapcsolódási és kertészkedési lehetőséget. A kert bárki számára látogatható, a kertet művelő önkéntesek sok esetben a környék lakóinak is segítenek, úgy működnek, mint egy falu a városban.

Hazánkban a 2010-es években alakultak az első közösségi kertek, lehetővé téve, hogy a városi, jellemzően társasházakban élő lakosságnak is lehetősége legyen kertészkedni, megismerkedni az önfenntartás gondolatával. A kertek közösségi funkciói mellett vitathatatlan a klíma- és környezetvédelmi szerepük is, hiszen segítenek megkötni a szálló port, javítják a vízmegtartást, tisztítják a levegőt, csökkentik a hősziget-hatást, növelik a biodiverzitást, élőhelyet biztosítanak a beporzók, a madarak vagy a sündisznók számára.

A közösségi kerteket összegyűjtő weboldal és Facebook-oldal nagy segítség lehet mindazok számára, akik kíváncsiak arra, hogy hol van ilyen kert hozzájuk a legközelebb, illetve információkat tudhatnak meg a kertek fenntartóiról vagy éppen a parcella igénylés mikéntjéről (nemrég Józsefvárosban nyílt ilyen lehetőség).

A nyolcadik kerületi Csarnok negyed szívében lévő Tolnai Lajos Pihenőkert eklatáns példája a hazai közösségi kerteknek. A Tolnai Lajos utca 23. szám alatti terület a régi Dr. Oetker gyár mellett terül el, eleinte a helyi idősek és gyermekek zárt közösségi kertjeként funkcionált, majd 2014-től megnyitották a kertet minden érdeklődő számára. Az volt a kerületi önkormányzat koncepciója, hogy létrehoznak egy olyan kertet a negyedben, ami mindenki számára a kikapcsolódás helyszínévé válhat. A kert teljes alapterülete 600 nm, a művelésbe vont területet pedig 11 db parcella jelenti. A kertben gyümölcsöt termő növények és fűszernövények is megtalálhatók, de megtartják a megművelt területen kívüli természetes flórát is. Tudatos öntözési koncepciót követnek, azaz az időjárás és a növények, valamint a talaj vízigénye szerint öntöznek. Kizárólag ökológiai védekezést alkalmaznak a kártevők ellen és arra is figyelnek, hogy rengeteg virágzó növény tarkítsa a kertet. A kert művelői minden csütörtökön közösen kertészkednek.

Garamvölgyi Eperke, a kert egyik aktív használójának elmondása szerint „a kert kreatív, szórakoztató programokat szervez minden korosztálynak, ingyenes belépéssel. Személyes kedvenceim a kézműves, művészeti foglalkozások. A tavalyi évben az egyik legjobb program egy grafikai, rajzos esemény volt, ahol lehetett kavicsot festeni, linómetszetet készíteni, rajzolni, színezni. A Tolnai kert egy hangulatos, zöld övezet, ahol nyugalomra lelünk a nagyvárosi zajban és rohanásban.”

A közösségi kertek, tehát, helyi rendezvényeknek is helyet adnak, platformot biztosítanak a környék lakosságának, hogy kapcsolódni tudjanak egymással, hogy közös ügyek és érdeklődési körök mentén szerveződjenek, miközben önkéntesen tesznek azért, hogy a környékük élhetőbb, szerethetőbb legyen. Egy tanulmány például arra a konklúzióra jutott, hogy a közösségi kertek velejárói a dzsentrifikációnak, üde színfoltjai a környéknek, növelik a környező lakások árát és értékét, továbbá az életszínvonalat, s az is megfigyelhető, hogy a kertek környékén javul a közbiztonság és a köztisztaság helyzete is.

Mindezek mellett a közösségi kertek legfontosabb funkciója a zöld felülettel való kapcsolódási lehetőség biztosítása, hiszen a természettől való eltávolodás olyan szintekre eszkalálódott, hogy egy 1000 brit gyermek bevonásával végzett kutatás szerint a gyerekek 65%-a nem ismerte fel a kék cinegét, 82%-uk pedig egy tölgyfa levelét. Ahhoz, hogy ne produkáljunk ilyen statisztikákat, szükség van arra, hogy a városi lakosság találkozzon a természettel a mindennapjaiban.