Megújult a Liszt Ferenc tér

ÁRTÉR
Olvasási idő: 2 perc

Nemrég befejeződött a Liszt Ferenc tér Andrássy út és Paulay Ede utca közötti szakaszának felújítása. A terézvárosi önkormányzat által tavaly októberben indított komplex térfelújítás idén áprilisra készült el, melynek során a tér zöldebb, biztonságosabb és átláthatóbb lett.

A fejlesztés alapvető célja az volt, hogy a korábbi zegzugos, nehezen átlátható térszerkezet helyett egy nyitottabb, biztonságosabb és használhatóbb közterület jöjjön létre, amely egyszerre zöldebb és átjárhatóbb, mint korábban. A munkálatok során új utcaburkolatok és ágyások készültek, 37 új utcabútort helyeztek ki és kiépítettek egy új ivókutat is. A közel 1400 négyzetméternyi terület átalakítása során 600-ról 660 négyzetméterre növekedett a zöldfelület (ezt immár automata öntözőrendszer gondozza), amelyet a korábbiaknál magasabb szegélyek határolnak. A téren összesen 8 új talajkapcsolatos fát, 120 cserjét és 2000 évelőt ültettek el. A tér állandó felügyeletet is kapott, amely a makulátlan állapot, a megújult növényzet, valamint a frissen ültetett virághagymák és gyep megóvását szolgálja. Terézváros Facebook-oldala külön felhívja a figyelmet arra, hogy kutyát nem lehet a zöld területre vinni – és ezt tábla is jelzi a téren (reméljük, hatékonyabb lesz ennek foganatosítása, mint a Szabadság téren, amelynek minden sarkán kint van hasonló tábla, mégis egy közismert „kutyafuttató” hírében áll).

A 2025. márciusi és áprilisi állapot. Fotók: Konrád Sándor

Megújult a Csorba Géza által jegyzett Ady-szobor környezete is: az Andrássy úthoz közel álló szobrot évelőágy veszi körül, és felújították a mészkő burkolatot is.

Forrás: Terézváros Facebook-oldala

A tér egyébként 1907 óta viseli Liszt Ferenc nevét, abban az évben adták ugyanis a téren az idén 150 éves Zeneakadémia új épületét.

Leave a Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × 3 =