Minden év tavaszán összegyűlik a Ferencvárosi Művelődési Központban a Csillagok háborúja-rajongók kemény magja, hogy megmutassák az érdeklődőknek a féltve őrzött filmes relikviáikat, illetve felölthessék kedvenc jelmezüket. Egy „messzi-messzi galaxisba” látogattunk – de ehhez csak a Haller utcáig kellett eljutnunk.
A Star Wars-filmek a legtöbb emberből valamilyen érzelmet csalnak elő. Vannak, akik rögtön átkapcsolnak egy másik televíziós csatornára, amikor meghallják Darth Vader szörcsögő légzését vagy a fénykard lézerpengéjének jellegzetes búgó hangját, mások viszont képesek szóról szóra felmondani a Csillagok háborúja-sorozat bármelyik jelenetének párbeszédét, s még a hangjukat is igyekeznek a szereplőkhöz igazítani.
Mielőtt elkalandoznánk ebbe a fura világba, a cikk szerzője szeretné deklarálni, hogy ízig-vérig Star Wars-rajongó. Abból a fajtából, aki gyerekkorában elcsente az édesapja elemlámpáját és a lesötétített fürdőszobában hadonászott vele, miközben a fénykard hangját imitálta. Ennek ellenére most másféle megközelítésben mutatjuk be azokat a fanokat, akik akár őszülő halántékkal is képesek felvenni egy Csubakka-jelmezt vagy századszorra is végiglapozni a negyven évvel ezelőtt megjelent Csillagok háborúja-képregényeket.
Figyelem, a nyugalom megzavarására és mosolyra fakasztó jelenetek következnek!
Számoltam a napokat, hogy végre eljussak életem első Star Wars-találkozójára és végre testközelből láthassak mindenkit, aki számított annak idején a mozivásznon. Félretettem a maximalizmusomat és nem vártam el, hogy egy Lucas-film forgatagának kellős közepébe csöppenhessek. Úgy voltam vele, mint A tanú című filmben: kicsit sárga, kicsit savanyú, de akkor is a miénk! Megérkezésemkor lelombozott a művelődési ház előtt kígyózó sor, amely elég lassan haladt előre, de a türelem Jedi lovagot terem. Miután bejutottam, úgy döntöttem, módszeresen végigjárom a kiállítást, majd megkérdezek néhány jelmezbe öltözött rajongót, hogy milyen az élet páncélba zárva a galaxison túl. Az első utam a színházterembe vezetett, ahol érdekes beszélgetések és előadások váltották egymást.
Miután kikavarodtam újra az aulába, időnként az R2-es droiddal ütköztem össze, vagy pedig egy Sith lovag fénykardján akadtam fenn.
Fotók: Zakar Csaba Gábor
Ahhoz képest, hogy a jelmezek legtöbbje saját készítésű volt, bőven akadt közöttük igényes munka. A beöltözés ideje nem egyszer felérhetett egy menyasszonyi ruhának a felöltésével. Szóval, ha mosdóba kell menni, akkor igencsak átgondoltan, mert számolni kell esetenként akár 15 percet is a vetkőzésre.
Sokan gondoljuk, hogy milyen felemelő érzés ezekben a fantasztikus jelmezekben parádézni órákon keresztül és fürdeni a csodálkozó tekintetek tengerében. Valójában valamennyi sisakban a levegővétel is kihívást jelent, a testpáncél pedig csak igen szűk tartományban engedélyezi a mozgást. Arról nem is beszélve, hogy a jelmezek legtöbb eleme műanyagból készült, amin keresztül nem szellőzik a test, így egy melegebb napon az intenzív verejtékezés borítékolható.
A forgatagban Darth Vader nagyurat kerestem, de vélhetően egy másik bolygó leigázása miatt nem vett részt ezen a jeles eseményen. Hiányát egy dedikált és sorszámozott maszkkal igyekeztek pótolni.
A kiállításon rengeteg relikvia volt látható. Az élményt kissé rontotta, hogy előfordultak olcsó, fröccsöntött akciófigurák is, melyek kidolgozása hagyott némi kívánnivalót maga után. A minőségi daraboknál viszont hosszasan elidőztem.
Fotók: Zakar Csaba Gábor
Akinek kedve volt, kipróbálhatta a tudását hagyományos és digitális játékokon, vagy beszélgethetett azokkal a rajongókkal, akiknek már kiskorukban birodalmi csillagromboló volt a jelük az óvodában.
Miután minden érdekességet megcsodáltam, vadászatra indultam, hogy megismerjek néhány felejthetetlen történetet a jelmezekbe bújt lelkes Star Wars-hívektől.
Voltak, akiknek nem jutott eszébe hirtelen semmi, de akadtak, akik csillogó szemmel (már ha éppen látható volt) mesélték, hogy milyen maradandó emlékeket szereztek egy-egy ilyen találkozón.
Elsőként megkérdeztem egy fiatal párt, amelynek mindkét tagja vérbeli rajongó, hogy mi volt az az emlék, amit most is szívesen felidéznének. A fiú és a leány is a Sötét oldalt képviselte: jelmezeik önmagukért beszéltek.
Elmondták, hogy a találkozók végére általában nagyon elfáradnak, ezért felfrissülésként rendszeresen fénykardcsatát vívnak, miután a látogatók elhagyják a helyszínt. Ez a módszer jobban bevált nekik, mint egy csésze kávé. Egy alkalommal olyan élethűre sikeredett az összecsapás, hogy a hölgy komoly mennyiségű és méretű puklit szerzett a homlokára a párbaj végére. A harc hevében ezt nem érezte meg, de amikor levette jelmezét, akkor döbbentek rá, hogy a jelenet túl jól sikerült. Másnap a munkahelyén hosszan kellett magyaráznia a felettesének, aki már a rendőrség értesítését fontolgatta: ez bizony nem az, aminek látszik.
Ennél szolidabb történetet osztott meg velem egy fiatalember, aki gyerekeket vont be egy érdekes játékba. A lázadók harcosaként katonákat toborzott az ifjak között, akiknek különböző feladatokat kellett elvégezniük, hogy csatlakozhassanak a gonosz birodalom elleni támadáshoz. Az apróságok lelkesen vettek részt a munkában, s a végén oklevelet kaptak mint képzett harcosok és közös fotó is készült a toborzóval.
A harmadik interjúalanyom eredetileg egy űrhajót szeretett volna 3D-s nyomtatóval elkészíteni, ami jól mutat majd a polcon. Ezek után egy videó megtekintésének köszönhetően elkészített egy Mandalóri sisakot és elkövette azt a hibát, hogy felpróbálta. Innentől kezdve nem volt megállás. Hamarosan megszületett a páncélzat is és ezzel olyan mértékben szippantotta magába őt a Star Wars világa, hogy azóta rendszeres résztvevője a találkozóknak.
Meglepő, hogy nem az eredeti trilógián nevelkedett korosztály képviselteti magát ebben a táborban, hanem a jóval fiatalabb 20-as, 30-as generáció. Jó volt látni, hogy kevés pénzből is meg tudták valósítani az álmaikat saját készítésű tárgyaikkal és nem kellett külföldről megvásárolniuk a méregdrága replikákat. Ez a rajongás képes olyan közösséget építeni, amely évről-évre gyarapodik s lassan már csak a Halálcsillagon lesz elég hely, hogy összegyűljenek.
Zakar György
