Bátonyi Péter művészettörténész, minisztériumi tisztviselő tavaly év végén egy nagy port kavart interjúban jelentette be, hogy három műemlék épület ügyében – többek között a saját felettese ellen is – feljelentést tesz hivatali visszaélés gyanúja miatt. Ahogyan ez várható volt, ezt követően azonnali hatállyal menesztették kormányfőtanácsosi állásából a műemlékvédelmi szakembert , aki azóta sorra adja az interjúkat és pódiumbeszélgetéseken is kifejti a véleményét a kormányzat építésügyi és műemlékvédelmi politikájáról. A szakember készséggel nyilatkozott lapunknak is.
Hány évet dolgozott az állami szférában, a műemlékvédelem területén?
Tizenkettőt. 2013. január 1-től 2024. év végéig.
Ezen időszak alatt három minisztérium (a Belügyminisztérium, a Miniszterelnökség, majd az Építési és Közlekedési Minisztérium) adta át egymásnak a műemlékvédelem területét, mintha valami kellemetlen kötelezettség lenne, aminek muszájból kell léteznie. Csak a közelmúltban döntötte el, hogy megteszi, amit a lelkiismerete diktál vagy régóta érlelődött Önben?
Az, hogy ezt egyszer meg kell csinálni, már évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennem. Csak nem volt rá lehetőség meg alkalom. A konkrét ügy nagyjából egy éve kristályosodott ki, akkor tudtam meg, hogy ez lesz az alkalom. De azt, hogy egy alkalomra várok, már évek óta tudtam, egyszerűen azért, mert maguk az anomáliák már léteztek évekkel ezelőtt is, csak 2022-ben például olyan politikai apátia volt itt, hogy senki sem foglalkozott ilyen kérdésekkel. Előtte meg a médiazaj, ami elnyomta volna. Kellett keresnem egy olyan idősávot…
Egy ügyre várt vagy arra, hogy elcsendesedjen a médiazaj?
A kettő keverékére…
…vagy arra, hogy legyen egy politikai konjunktúra?
Ezek így mind, együttvéve.
Tehát, kellett egy olyan konstelláció, amikor nem annyi az ügy visszhangja, hogy felmondott egy közalkalmazott. Érlelődött Önben, hogy szeretne robbantani.
Igen, ezt megtehettem volna a Földművelésügyi Minisztérium épületével kapcsolatban 2-3 évvel ezelőtt is. Mert ügy akkor is volt, de én inkább összevártam többet. A lényeg az, hogy több tényezőt mérlegeltem, az ügyek, sajnos, adottak voltak, bár ne lettek volna… Én egyébként nem vágytam erre, nekem fontosabb volt az, hogy ezeket a műemlék épületeket ne bontsák le, mint hogy szerepelhessek. Egyébként, nemcsak én tettem feljelentést, engem is feljelentettek, mégpedig hivatali visszaélés miatt, ami nonszensz, az általam a hatósághoz benyújtott iratok ugyanis nem minősített adatok, a napi munkám részei voltak, ezért tudtam csatolni ezeket a feljelentéshez. Ami személyiségi jogot sértett volna, azt nem mutattam meg a sajtónak, az aláírópaneleket letakartam. Ehhez képest polgári és büntető pert is indítottak ellenem. Ugyanakkor ezek a dokumentumok olyan jelentőségűek voltak a feljelentés jogosságának bizonyítása szempontjából, amelyektől nem tudtam eltekinteni. Úgy nem lehet az ügyészségen feljelentést tenni, hogy „van valamiről információm, nem mondom meg, hogy mi az, papírom sincs róla, semmit nem tudok róla, de azért higgyenek nekem”. Ilyen nincs. A dokumentumokat elküldtem a Központi Nyomozó Főügyészségnek, aztán használják, ha használják.
Hisz a független igazságszolgáltatásban?
Attól függ, hogy melyik szintjét nézzük. Szerintem, független rendőrség a legnagyobb jogállamban sincs, az ugyanis mindenhol a belügyminiszter alá tartozik és a rendőrség indítja el az eljárások többségét. Az én ügyeimet is átrakták a BRFK-hoz. Az ügyészség pedig hierarchikus szervezet. Ilyen személyi feltételek mellett, amelyek adottak, nyilván csodát nem lehet várni, de amíg nem utasítják el a beadványaimat, pláne valamilyen nevetséges indokkal vagy ürüggyel, én addig megadom nekik azt a bizalmat, amit az én irányomban is mindenki tanúsítani köteles, ami az ártatlanság vélelmét illeti. Feltételezem, hogy egy hivatalon belül a kényes ügyeket a legmegbízhatóbbnak tartott kollégáknak adják, így például egy idő után elém se rakták azokat az ügyeket, amelyek nagyon cinkesek voltak. De én azért belefúrtam magamat ezekbe.
Pofátlan voltam, érdeklődtem, kellemetlen kérdéseket tettem fel, volt, hogy úgy mentem be egyeztetésekre, hogy a kutya nem hívott. Volt olyan, hogy azt mondta a helyettes államtitkár, hogy: „Péter, téged ide nem hívtak.” „Hát, vannak ilyen helyzetek”, mondtam, leültem és elkezdtem mondani a magamét.
Ilyen módon egy csomó mindent megtudtam, de egy csomó mindent nem tudhatok. Rákos-Dubajt meg hasonlókat egyébként úgy titkolták előlünk, hogy csak a sajtóból tudtam meg.
Mi az a konkrét ügy, amiben feljelentést tett?
Három ügyben.
A Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri székháza nincs közte.
Az MNB nincs. Az a rendszer illusztrációjának tökéletes, ott sok minden sárosnak tűnik, de nem kifejezetten olyan jellegű ügy, mint amelyekben feljelentéseket tettem. Ezek pedig a Heinrich-udvar nevezetű épület, a Földművelésügyi Minisztérium és a még le nem bontott Kilián-laktanya vagy másnéven Mária Terézia-laktanya. Az MNB esetében minisztériumi visszaélés, szerintem, nem volt, sok egyéb lehetett. Elköltöttek rá az isten tudja, hány milliárd forintot teljesen fölöslegesen.
Állítólag tízmilliárd volt a csak a panorámatető.
Igen. Csak az. Teljesen fölösleges és műemlékromboló, ami azért kellett, hogy oda felmehessen a jegybankelnök az európai kollégáival az MNB századik születésnapján, ami végül nem valósult meg, mert lekésték a határidőt. Ebből a tízmilliárdból legalább három-négy kastélyt fel lehetett volna újítani azok közül, amiket Lázár János miniszter most elpasszol arra hivatkozva, hogy nincs rá pénz.
Abban a három ügyben, amiben feljelentést tett, mi a feljelentés pertárgya? Hogy a műemlékvédelmi szabályokat áthágták vagy az állam kiszolgáltatta magát beruházói érdekeknek?
Úgy fokoztak le vagy szűntettek meg műemléki védettségeket, hogy az jó legyen azoknak az építési beruházóknak, akik bontani akarnak.
A Kilián-laktanyáról megszületett a döntés?
Persze, amikor megszületett, akkor kerestem meg a Partizánt az interjú ötletével.
De még nem fogtak hozzá?
Nem, ennyi idő alatt akkor sem fogtak volna hozzá, ha nem jelentem fel őket. Évekig eltartanak az előkészítő munkálatok, de azért az első lépést megtették. Visszafokozták. A kormányhivatal főosztályvezetője, aki rengeteget szerepelt sajtóban, pereskedett is a személyiségi jogai megsértése miatt, ő mindig nagyon szabályosra akarja alakítani ezeket az ügyeket. Ő mindig megmondja, hogy mi kell ahhoz, hogy egy olyan engedélyt tudjon kiadni, amelyből senki nem jön ki rosszul. A Földművelésügyi Minisztériummal kapcsolatban próbálkoztak mindenféle kiemelő rendeletekkel, de érezték, hogy ez nem lesz elég, tehát, itt van egy első kategóriás, az utolsó kilincséig védett műemlék, és le akarják bontani a háromnegyedét, erre mondta azt a kormányhivatal illetékese, hogy ez így nem lesz jó, erre lefokozták kettes fokozatra, hogy ennek során kivehessék az oltalom alól azokat az épületrészeket, amelyeket már nem fognak nevesíteni, mint értékeket és amiket a bontógolyó szépen el is vihet, mint ahogy el is vitte.
A Heinrich-udvar esetében meg is kezdődött a bontás, különben lejárt volna az építési engedély. Laikusként egyébként – ugyan nem vagyok művészettörténész, de van egy bölcsész irányultságom – én nagy szerelmese vagyok Budapest építészetének, ami szerintem páratlan, ugyanakkor Budapest történetét én egy hanyatlástörténetnek látom.
Az egyértelmű.
Ha John Lukács: Budapest 1900 című könyvét nézzük…
Alapmű.
…amit kiegészítenék Molnár Gál Péter: A pesti mulatók című munkájával… Nemcsak az épületek voltak páratlanok, de az is, amilyen élet zajlott itt akkoriban.
A kávéházi kultúra…
Például. Elképesztő élet volt, elképesztő építészet volt, ma mindezeket elképzelni se tudjuk. A Király utcában mulatott egy hónapon keresztül a szerb trónörökös…
…meg a walesi herceg, aki később VIII. Edward néven király lett.
Ma nem is tudjuk elképzelni, hogy mekkora örökséget herdálunk el. Széchenyi nem egy csámpás és ideggyenge és mindezek ellenére is zseniális Overdose-t vett meg, hanem egy egész ménest tele Overdose-szintű lovakkal. És az arisztokrácia többi tagjáról még nem is beszéltünk . Egy olyan génállomány állt össze az egész magyar lóverseny iparágban, ami Európa élvonalába emelte a lóversenyzésünket pár évtized alatt és mindezt a felsőbb rétegek invesztícióiból. Ezek azért jó ízlésű, arisztokrata urak voltak. Jöttek helyettük gőgös prolik.
Műveletlen, pénzes prolik.
Ahogy Márai írta, "és ha eltűnnek a kommunisták, jönnek majd a félművelt sunyi parasztok..."
Megjöttek.
Ugyanez történik építésügyben is? Jönnek a kapzsi, félművelt építőipari vállalkozók és ezek azt mondják, hogy „gyerekek, vágjátok ki az összes régi ablakot”?
Hát, az a legkevesebb. Épületszárnyak tűnnek el gyakorlatilag.
A Heinrich-udvarra visszatérve, én Budapest szerelmeseként sem látok különösebb értéket azokban a kis raktárépületekben, amiket ott elbontottak.
Nem is ezek a kiemelkedő értékek. Két egyéb nagy probléma van abban a történetben. Az egyik az, hogy egy hat-hétemeletes épületet építenek a helyükre, miáltal gyakorlatilag megszűnik az udvar. A másik pedig, hogy az egyes homokszemek idővel sivatagot alkotnak: ez az ügy például az egyik fontos előkészítője volt a Földművelésügyi Minisztérium szétbontásának. A következő mi lesz? A Parlament? A hivatali visszaélésnek az elévülési ideje öt év, ez is egy szempont volt, hogy miért ezt az ügyet választottam harmadiknak, választhattam volna mást is. A Mahart-tömb nyilván értékesebb, de hét éves, elévült.
Ott is csak a homlokzatot tartották meg.
Ott csak annyit. Annak az épületnek a védési dokumentációját én írtam. Azt az épületet töviről hegyire jól ismerem, az utolsó szögig. Sőt, én kezdeményeztem a védését, mert tudtam, hogy ezt fogják vele csinálni.
A Szabadság téri Adria-palota esetében milyen a felújítás?
Én a felújítás előkészületeiben voltam benne, amióta elkezdődtek a munkálatok, azóta nem jártam ott. A tetejét úgy csinálják meg, hogy az egész vállalható lesz. Mi egy valamit elleneztünk, hogy ne legyen a főpárkány után egy árokszerű futkosó, a tető a főpárkánytól induljon – ezt nem tudtuk lenyomni a torkukon, de minden mást igen…
Csináltak tetőteraszt magyarul?
Magyarán csináltak tetőteraszt, de abból a legvisszafogottabbat. Ilyen védettségi szintű műemléknél azonban én azt is erősnek érzem, de ez a legkisebb probléma. Aggódom viszont a rengeteg egyedi gyártású, nagy értékű ablak miatt, amelyek – talán a laikusoknak ez meglepő lehet, de – komoly értéket képviselnek. Ezeknek az ablakoknak semmi hibájuk nem volt, fényképeim vannak róluk. Spanyol rúdzáras darabok, ötvösművészeti színvonalú fogantyúkkal, egyebekkel… Hogy megmaradnak-e, azt nem tudom, de a kidobásukra tudtommal volt szándék, ami már csak azért is aggályos, mert egy ilyen dúsgazdag tulajdonos igazán szánhatna az értékőrző felújításukra, ahogy azt egyébként a törvény is megköveteli. Amikor Stanci néni csinál ilyet, haragszunk rá, de valamelyest érthető e cselekedete, viszont ha egy nagyberuházó dob ki ilyen értékeket, aki ha a nadrágját ráteríti a széktámlára, kiesik egymilliárd forint a hátsó zsebéből, nos, ő nehogy már ne tudjon erre áldozni.
Ráadásul, saját magának teremtene vele értéket. Ehhez, mondjuk, műveltség kellene meg jó ízlés.
Olyan kabinetkönyvtára van az Adria-palotának az egyik kerek, toronyszerűen kialakított homlokzati részben, amely a Nagy Frigyes-féle, potsdami Sanssouci-kastély parafrázisa.
És azzal mi történt?
Nem tudom. A homlokzatot mindenesetre egész tűrhetően letisztították, ezzel akartak villogni, hogy az elfeketedett homlokzatot végre felújították, talán azt hitték, hogy akkor senki sem fogja megkérdezni, hogy mi zajlik odabent.
Annyira el vagyunk maradva városrehabilitáció terén bármelyik európai nagyvároshoz képest, hogy már mindennek örülünk, a finom részleteket nem is nézzük. Ha kicsit le van kenve a homlokzat sárgásra és emiatt úgy néz ki, hogy végre csináltak valamit 50 év után, attól már összecsapjuk a tenyerünket és eksztázisba esünk – akkor is, ha kibontották mögüle a házat.
A Légrády fivérek bérházából alias az Eiffel-palota épületéből semmi nem maradt a nyers tégla homlokzaton kívül. Annak a háznak gyönyörű folyosói voltak, szétszedték, majd a műemlékesek nagy rimánkodására visszarakták úgy, hogy egy üveg irodaházra vannak ráapplikálva a függőfolyosó elemei. Pont olyan, mint amikor a lenyúzott állatbőrt kirakja valaki a kandalló elé, mondván: ez egy szép szarvas – csak már nincs mögötte a szarvas… És csak ennyit voltak hajlandók megmenteni, ezt is csak külön kérésre. Ha valaki elmegy Prágába, olyan szállodákban tud megszállni, hogy a 16-17. századi gerendafödémek alatt alszik. És nem jön azzal a tűzrendészeti hatóság, a vizes, a statikus, hogy „tömeghalál lesz, ha ez megmarad”. Nálunk 19. századi szerkezeteket, amelyeknek semmi hibájuk nincsen, de a mai szabványoknak nem felelnek meg, minden további nélkül lebontjanak, kibontanak, azt mondva, hogy ez már nem megfelelő. Mennyivel megfelelőbb a XVII. századi pórfödém?
Nekem vannak ennél keserűbb tapasztalataim is. Nem tudom, volt-e Münchenben. Ugye, a német városokban olyan pusztítást végzett a második világháborús bombázás, hogy már a helyreállítás is vagy lehetetlen volt, tehát, például München főterén…
…egy darab városháza áll az eredeti formájában.
Így van. De ott már meg se próbálták visszaépíteni az eredeti épületeket, mint mi…
Nem is nagyon lehetett…
Mi vissza tudtunk építeni egy egész várost… Ott meg aztán semmifajta művészettörténeti szempont nem érvényesült, csak érzékeltetik, hogy itt valaha állt egy történelmi épület és a homlokzatra fel van rajzolva az egykori épületnek a mintázata.
Kicsit más volt a pusztulástörténete a német városoknak, mint Budapestnek. Beszéljünk róla, eddig úgyse került szóba egyik interjúban sem. A német városokat az angolszász légierő az úgynevezett területbombázás, a nép nyelvén a szőnyegbombázás módszerével pusztította, ráadásul úgy, hogy a britek meg az amerikaiak azt is megnézték, hogy építészetileg milyen technológiát képviselnek az egyes városok. A Fachwerk-es szerkezetű városokat gyújtóbombákkal rombolták, mert tudták, hogy a faszerkezetű házakat nem kell robbantani, azoknak bőven elég, ha lángot kapnak. A tégla homlokzatos, északi városokat, tehát, a Hanza-városokat pedig inkább „rombolóbombával” bombázták. Budapesten nem volt szőnyegbombázás. Itt ostrom volt, meg némi precíziós bombázás. Budapestet ki lehetett reparálni a belövésekből.
Volt is mesterember, szakember erre…
Akik túlélték a háborút. Akik a Horthy-korszakban végezték a képzéseket, azok nagyjából a ’60-as években öregedtek ki a szakmából. Ezzel szemben műemlékvédők mondják, hogy a mai kőművesek nem tudnak párkányt húzni… ’45 után még ki tudtak reparálni egy homlokzatot. Tudtak kistéglával építkezni, boltozatot falazni, stukkót készíteni, párkányt húzni. Ezek a szaktudások tűntek el mára. Egyébként, ha már szőnyegbombázás… Úgy néz ki a Földművelésügyi Minisztérium épülete, mint Drezda 1945-ben…
Akkor most beszéljünk a Kossuth térről. Érintett vagyok, a szomszédban lakom. Évek óta szenvedek az építkezések által kibocsátott zajtól és portól és még évekig fogok is. Miért is volt szükség erre a Steindl Imre Programra? Én már a projekt indulásakor sem értettem, hogy miért kell a Kossuth teret felújítani. Mi itt a baj? Hát, itt gyönyörű épületek vannak. Aztán megszűnt minden zöld, lett helyette térburkolat. Majd jött „a behorpadt teret meghágja a zászlórúd”.
De ha csak ennyit tettek volna, nem sírnék.
Aztán ott van az árok, amiről azt hittem először, hogy ez tankok ellen lesz majd hasznos, aztán kiderült, hogy fotózáshoz jön jól. Így fotósok tudnak víztükörben is fotózni.
Megérte, került vagy ötmilliárdba. Akkor.
És végül a diadalmas, grandiózus Kossuth-szobor helyére egy dombóvári másodosztályú szoboregyüttesnek a másolata került a nemzet főterére.
Én voltam kint a készítésük helyszínén, amikor a szobrokat kivitelezték. Teljes egészében géppel készültek, kézimunka talán annyi volt, hogy a mester a végén megérintette őket. Láttam, hogy légkalapáccsal csinálják a nagyolást. Egy faszobrász-restaurátorral voltam kint, mondta is, hogy „nézd, Battyhánynak hogy áll a lába” – mint akinek kitört derékból. Rá is kérdeztünk, hogy ez így fog-e maradni, „nem, még kicsit javítunk rajta”, próbáltak minket megnyugtatni. Ez a Pásztor János-féle szoborcsoport kifejezetten oda készült a Horthy-korszakban, azért cserélték le a Rákosi-korszakban, mert nagyon depressziós hangulatúnak érezték.
Hát, az is. Egy bukott csapat. Lúzerek gyülekezete.
És levitték Dombóvárra. Ott egymástól elkülönítve vannak kitéve, félkörívben, bokrok között. Kisfaludi Strobl Zsigmond egy diadalmas, szocreál szobrot alkotott ezeknek a helyére, ahol Kossuth egy önálló piedesztálon áll és mellette a mellékalakok kisebb méretarányban készültek. Azóta kirakták a szobrokat a Ludovika mellé – megfelelő talapzat nélkül. Mint Gulliver Liliputban. Nem voltak arra tekintettel, hogy nem egy méretarányt képviselnek a szobrok.
Mint a sakktáblán a király meg a gyalogok…
Ha egy szoboregyüttest megkomponál valaki és csinál hozzá egy talapzatrendszert, azt nem lehet önkényesen felülírni, hogy majd lerakjuk talapzat nélkül. Ehhez nem kell művészettörténeti tudás. Ehhez az egyszerű, hétköznapi, józan paraszti ész elegendő.
Kossuth tér: szükség volt egyáltalán ezekre a…?
Nem. Röviden összefoglalva: nem. Ezeknek az épületeknek egyike sincs olyan rossz állapotban, hogy százmilliárdos beruházást igényelne.
A Néprajzi Múzeum szerintem a város egyik legcsodálatosabb épülete volt, annak olyan freskók voltak az aulájában, nem tudom, abból marad-e valami…
Ezeket talán nem bántják. Itt valószínűleg olyan részletek fognak eltűnni, mint az eredeti nyílászárók.
Azt nem látom egyelőre, hogy kidobálnák.
Akkor én örülök a legjobban. Alaprajzi változtatások biztosan lesznek. Mert a Kúria a visszaköltözés előtt jelezte, hogy…
…kisebb irodák kellenek.
Az a kisebbik baj. Nagyobból kisebbet könnyebb csinálni, mint kisebből nagyobbat, mert akkor kibontják a falakat, sérül a mennyezet stb. A Néprajzi Múzeum sem bánt mesterien ezzel az épülettel, de szegények voltak és
én azt mondom, hogy a szegénység konzervál. Hülyeségekre is tudja sarkallni az embert, de azt kijelenthetjük, hogy a nagy pénz sokkal komolyabb károkat okoz, mint a kis pénz.
Ha nincs pénzed hozzányúlni, akkor hagyod úgy, ahogy van. És akkor legalább nem pusztul. Mi indokolja az Agrárminisztérium épületének ezt a fokú szétverését? Én amikor először megláttam, végigsétáltam mögötte a Kozma Ferenc utcán, megdöbbentem, hogy a hátsó traktusból semmi nem maradt.
A belsőből sem maradt. Egy U alakú külső héj maradt.
A Kossuth tér felől kicsit szélesebben, talán egy helyiség mélységig, oldalról meg csak a pengefalak.
Az volt a hivatalos indoklás, hogy rossz volt az épület struktúrája, olyan folyosós rendszere volt, ami miatt az irodák sötétek voltak. De ha csak ez lett volna az indok, ehhez nem kellett volna egyetlen épületszárnyat se lebontani. Ehhez azt kellett volna tenni, hogy a válaszfalakat kibontják és felcserélik a folyosót az irodasorral.
A folyosók voltak kívülről?
Igen, beárnyékolták az irodákat, amelyek nem kaptak természetes fényt.
Miért nem cserélték meg? Maradt volna kívülről-belülről a főfal…
…meg a tető és sok minden egyéb is maradhatott volna. De eszükbe jutott, hogy pénz van, korlát nincs, ők akkor egy nagy mélygarázst szeretnének alárakni. Úgy, hogy elmondtuk nekik: itt metró, villamos is jár, éppen csak helikopter-leszállópálya nincs. A minisztériumokba senki nem megy autóval dolgozni az államtitkárokon meg a minisztereken kívül, akiknek zsenánt tömegközlekedéssel járni.
Ha a londoni Cityben a brókereknek is megfelel a metró nem tudom, hány ezer fontos öltönyben, akkor ezek miért nem tudnak metrózni?
Nem tudtuk meggyőzni őket. A Kossuth téren már eleve kiástak egy óriás méretű mélygarázst, s azt is kérdeztük, hogy miért nem az Alkotmány utca irányában fejlesztik ezt tovább. Azt válaszolták, hogy azért, mert oda a trianoni emlékművet akarják rakni. Amikor pedig a Báthory utcát javasoltuk, az volt a kifogás, hogy ott sok a közmű. De hát minden utcában sok a közmű… Ekkor már tudtam, hogy az Agrárminisztériumnak befellegzett. Valakinek ez nagyon megérte, valakinek ez az üzlet oda volt ígérve.
Építészetileg semmi nem indokolja…
…műemlékileg meg vállalhatatlan.
Talán a régi Nemzeti Színház felrobbantásához lehet hasonlítani. Azt sem indokolta semmi.
A nemzetinek mindig vonalas vezetése volt ’45 után, Major Tamás, Gobbi Hilda régivágású kommunisták voltak… Ellenükben miért kellett ezt megcsinálni? Ott is volt egy beakadás, itt is van egy beakadás a döntéshozók részéről. És igen, ahhoz mérhető kárt okoztak. Ez a legelső minisztériumi épület, ami annak is épült, megszakítás nélkül az volt, ráadásul, ez a Kossuth tér első épülete. Egy nagyon fontos reliktuma annak a kornak…
Majd csodáljuk a pengefalat.
Igen. És jogi alapja nincs, szakmai alapja nincs, építészeti oka nincs. Ennek valami gazdasági mizéria lehet az oka.
Mennyire nonszensz, hogy picit arrébb a metróállomás fölött vasbetonból felhúztak egy épületet, amire a mellette lévő háznak a homlokzatát…
…áttükrözték.
Ami egyébként nagyon jól be fogja majd csapni a turistákat, mert azt mondják majd, hogy milyen egységes a térnek ez a frontja.
Nem, mert nem ugyanabból a kőből csinálták és soha nem fog ugyanúgy öregedni…
De egy laikus azt gondolhatja, hogy milyen szép ez a két ház, az egyik egy kicsit frissebben van felújítva, a másik meg egy kicsit régebben, de milyen jó, hogy egységes. Ennek a fajta önbecsapásnak van valamifajta értéke városképi szempontból? Mennyire kritikus vagy szkeptikus ezzel kapcsolatban?
Van egy prioritási listám. A régieskedő épületek megépítése jóval kevésbé fáj, mint a régi épületek lebontása.
Egyetértek. Tehát, a ronda szocreál épület, ami…
…MTESZ-székház volt. Az egészben a legfájdalmasabb, az a mérhetetlen következetlenség. Az egyik oldalon egy régieskedő valamit akartak csinálni vagyonokból, amiben azért mégiscsak van egyfajta logika. Nem mondom, hogy egyetértek vele, de van benne logika.
…egy sarokkal arrébb viszont szétvernek egy régi épületet.
Teljesen fölöslegesen. Tehát,
az MTESZ-székház helyére épült épület és az Agrárminisztérium nivellálva lesz, magyarán egy állapotba lesz hozva, úgy, hogy az egyik a világháborút is túlélte és eredeti volt, a másik nem is létezett, és a jelenlegi vezetés két nagyjából hasonló értékű vagy értéktelenségű épületet formál belőlük a semmiért. Innen látszik, hogy minden csak kosztüm, minden csak homlokzat, minden csak Patyomkin-falu a számukra. Nem tudják a dolgokat tartalmukban és mélységükben értékelni. Ez a műveletlenség egyik ismérve.
Parvenü-attitűd.
Amikor elmész egy lakásba és látod, hogy van egy darab könyvespolc: Révai, Révai, Révai, Jókai, Jókai, Jókai – soha nem lettek kivéve, oda lettek téve spanyolfalként.
Mondok egy egész konkrét példát. Hallottam egy olyan NER-közeli, nem túl művelt, az édesapa protekciója segítségével vidéki jogi kart elvégzett, ügyeskedő vállalkozóról, aki egyszer azzal jelent meg egy könyvvásáron, hogy „csókolom, szeretnék kérni egy méter piros könyvet”. Nagyjából így látom a NER-t is.
Ilyen. Ez nagyon érzékletes leírás. És ciki, de nem közérdekű, a Kossuth tér viszont ciki és mindannyiunk értékeit pusztítja. Szent meggyőződésem, nem értik, hogy ezzel kárt okoztak. Tehát, nem tudná elmagyarázni nekik mindazt, amikről most beszélgetünk. „Mi a baj? Szép, csillogó homlokzata lesz, ki lesz fehérítve…”
Sőt, visszakérdeznének, hogy „te szeretnél olyan irodaházban dolgozni, ahol egyméteres ódon falak vannak és nem süt be a nap?” és hozzátennék, hogy élhetetlen volt a régi és sokkal igényesebb lesz a felújított (új) épület. Ez a félműveltek kedvenc szava.
Igényes és a kor elvárásainak megfelelő. A sok tragédia végén elhelyezkedő végső tragédia pedig nem más, hogy a szocialista korszak kimondottan és vállaltan modern, sőt „futurista” szemléletű világ volt, a historizmust például az építész szakma akkoriban egyöntetűen elítélte. Azt mondták, hogy a régieskedő, tapasztott „giccsek” nem értékesek. Ha értéket romboltak, azt legalább következetesen tették. Amit Major Máté vagy Fischer József képviselt, abban volt valami elviség, logika. Ezzel szemben
a NER egyik kezével termeli a valóban giccses utánzatokat, a másikkal pedig azok eredeti változatát pusztítja. És fogalmuk nincs, mi a különbség a kettő között. Fogalmuk sincs, mi az érték az eredetiségben. Most a régi világ visszaálmodásának jelszavával teszik tönkre azt a régi világot, amelynek állítólag a megmentésére vállalkoztak. Ez teljes nonszensz.
Ennyit a Kossuth térről. Lépjünk egyet tovább: Szabadság tér. Én a Szabadság teret építészetileg sokkal értékesebbnek, érdekesebbnek tartom.
Összeszedettebb, megkomponáltabb. De az egyes épületek talán nem annyira érdekesek. A Kúria-épület nyilván értékesebb, mint az Adria-palota vagy a volt MTV-székház.
Szerintem, az egész Szabadság tér egy csoda lehetne. Ott is történtek visszafordíthatatlannak tűnő dolgok és még mennyi minden fog történni, most, hogy a Tippintől sikerült megvenni a Tőzsdepalotát.
Én jártam benne akkor, amikor még a Tippinnél volt, 2013-ban. Valamiért azt találták ki a kommunisták, hogy jó lesz ez tévészékháznak, miközben teljesen alkalmatlan volt rá. Eredetileg óriási csarnokok voltak a Tőzsdepalotában.
Azokat is mind leválasztották, stúdiókat csináltak belőlük. Ha jól tudom, még szinteket is megfeleztek.
De annyira sok maradandó kárt nem okoztak. Helyre lehet hozni.
Ami borzasztó művészettörténeti szempontból, hogy a Szabadság térnek is lehetne egy csodálatos arculata. De olyan zavaró tényezők akadályozzák mindezt, mint az ott álló történelemhamisító szobor egy kakaduval meg egy androgün alakkal, ami esztétikailag értelmezhetetlen, történelmileg hazugság is egyben. Ráadásul, mindez egy kocsilehajtó párkányán…
Nomen est omen: Párkányi Raab Péter készítette… Ez egy beszélő név. És Kossuth-díjas lett az alkotó.
Vele szemben pedig ott áll a járdán a Holokauszt-túlélők leszármazottainak az emlékhelye, ami roppant szomorú látvány és nem méltó az áldozatok emlékéhez, de érthető, hogy miért került az említett szoborral szembe.
És ezzel létrejött egy vizuális káosz…
De nem erre kapott Kossuth-díjat a szobrász…
Lényegében erre. Sorozatban gyártja a hasonszőrű műveit, de az biztos, hogy ez kiemelten fontos az életműben. A NER-nek régi módszere, hogy akit támadnak, azt megerősítik.
Meghosszabbítják Bicskéig.
Tehát, „ha valakit támadnak, azt mi biztos, hogy agyondíjazzuk.”
Majd egyszer ez is biztosan helyre lesz téve.
Szerintem, létesüljön egy Rendszerváltozás Utáni Rosszízlés Emlékparkja nevű hely, és akkor odakerül a Rikkancs-, a Peter Falk- és a többi tartalmatlan zsánerszobor.
…és az irritáló rendőr szobor is.
De azt gondolom, hogy ne legyünk antidemokratikusak, bízzuk rá a kerületek vezetésére, hogy betennék-e ezeket a szoborparkba.
A kerületek döntöttek az utóbbiak felállításáról is.
De azóta változ(hat)ott a színárnyalat. Mindenesetre ami a kortárs szobrászatban a legelhibázottabb és a legdegradálóbb, az a Madách téri Sisi-szobor. A helyszínt értem, ez Erzsébetváros kapuja, róla kapta a nevét Erzsébetváros, rendben van. Törley Mária szobra viszont finoman szólva nem adja vissza Sisi intelligenciáját, pedig ő egy intelligens szépség volt. Heinét olvasott és tehetséges amatőr költő volt. Visszatérve, nem lehet ízlésrendőrséget csinálni húsz-harminc év elteltével, felajánlásos alapon viszont lehetne egy szoborparkot csinálni az elmúlt évtizedek vitatható alkotásainak. A szocialista szobrok nem az esztétikai minőségük miatt kerültek a Memento Parkba, hanem ideológiai alapon. Ezek viszont esztétikai alapon kerülnének oda. Én egyébként művészettörténészként a legrémesebb szobrok megsemmisítését sem támogatom.
Az éppen olyan alávaló cselekedet, mint a könyvégetés.
Igen. De azt senki ne mondja nekem, hogy 2010-ben vagy ’20-ban nem tudtak jobb Erzsébet-szobrot csinálni.
Ez nem Budapest belső fejlődésének a végterméke, hanem egyesek rossz ízlésének a lecsapódása, amely nem reprezentálja a magyar szellemi nívót. Ezek a nívótlanság kitüremkedései, amelyek minden társadalomban megvannak.
Ausztriában, Németországban, Franciaországban sok szobor elkészítését ugyancsak az állam finanszírozza, de ott pályáztatás útján, szakavatott zsűri döntése nyomán, közmegegyezéssel kerül sor minderre, nem pedig haveri alapon kap bárki is felkérést szobor alkotására. A Szabadság téri szobrot minden pályáztatás nélkül ítélték oda. Ezért volt botrány belőle, hogy miként gondolják, hogy egy ilyen hatalmas összegből elkészült, ilyen illusztris helyen álló, ráadásul, ilyen érzékeny témát feldolgozó szobrot valakinek közvetlenül odaadnak. Régen ott volt a képzőművészeti lektorátusnak a zsűrije, amely elbírálta a szobrokat. Annak idején Varga Imre Lenin-szobrait is megzsűriztették, akármekkora szaktekintély is volt. És akkoriban, a szocialista diktatúrában sem éjszaka, titokban állítottak fel szobrokat. Egyébként,
irgalmatlan sok pénz megy el műemlékvédelemre. De arról, hogy mire költsük, politikusok mindenfajta szakmai input nélkül döntenek.
A döntési jog nyilvánvalóan az övék. Én afféle szakmai soviniszta vagyok, nagyon sok mindenben megkötném a kezüket a döntéseikben, de a pénzügyi döntések tényszerűen az övék. Csak sajnos jelenleg ez úgy működik, hogy kapnak egy táblázatot, amit nem tudjuk, ki állít össze, hogy például ezeket a templomokat, kastélyokat kellene felújítani, amelyeket szakember nem is látott. Mi már csak utólag próbáljuk menteni a menthetőt… A ritka kivételek közé tartozik a kastélyprogram, hogy valami jót is mondjak. Ott alapvetően nem rossz kézzel választottak. Lázár még az első érájában döntött róla 2015 körül. Akkor határoztak arról, hogy Nemzeti Kastélyprogram néven felújítanak több mint 40 kastélyt, ezt később kevesebb mint a felére redukálták. A várprogram is több mint 30 vár felújításának a tervével indult, 12-re csökkent a számuk végül. Majd’ mindegyik vacakul sikerült, Diósgyőr is, Nagyvázsony is, Szádvár romjainak rekonstrukciója sikerült egyedül jól.
A VI.-VII. kerület belső részein – így a zsidónegyedben is – még a NER előtti időszakban számos kisebb-nagyobb beruházás épült, sokszor műemlék épületek közé vagy a helyükre, amelyek között vannak kritikán aluliak és elfogadhatóak is. Mennyire roncsolták ezek a belváros szövetét?
Ezek kis igényű beruházások. A Gozsdu-udvar például nincs szerkezetileg elrontva, viszont a finom részletekkel baj van. Amolyan polisztirol-hatása van. Fényképeken láttam, hogy milyen volt előtte: koromfekete homlokzatok mögött nagyon lerohadt udvarok sorakoztak… Értem én, hogy sok mindent már nem lehetett megmenteni, de azért meg lehetett volna oldani színvonalasabban is. Viszont amik most készülnek, szerintem, rosszabbak.
Az említettek a ’90-es évek végének, a 2000-es évek elejének az igényszintjét képviselik, sokkal kevesebb pénzből készülhettek, mint a mai, NER-es beruházások. Igénytelenek, mégsem annyira kártékonyak, mint ezek. Most viszont hihetetlen pénzekből jó munkát is lehetne végezni, ehelyett, amit művelnek, az kifejezetten romboló.
Ha kimegyünk a Nagykörút irányába, azt gondolom, az maga az építészeti csoda. Miért nem lehet azoknak a házaknak mindegyikét műemlékké nyilvánítani? Miért nem lehet egy nagyon szigorú szabályt bevezetni, hogy engedély nélkül egy kis, „műkörmös” feliratú táblát se rakhasson ki bárki?
Ez a legkisebb baj ma már. Annyira össze van tákolva az összes nagykörúti ház, műanyag ablakokkal, egyebekkel…
De még mindig óriási érték van ott.
Igen, de meddig mondhatjuk még ezt el? A kelet-közép-európai nagyvárosok többsége olyan utat futott be, hogy a késői szocializmusra következett el egyfajta végső elszürkülés Prágában, Varsóban, Krakkóban, Pozsonyban, mindenütt, de a ’90-es évek végére, a 2000-es évek elejére mindet felújították. És itt maradt Budapest gyakorlatilag ebek harmincadjára úgy, hogy nem lehet kimutatni a rendszerváltás óta olyan egyértelmű felfelé ívelést, ami tartós is lett volna…
De nincs is várospolitika.
Nincs. Stagnálás van, amelynek akadnak kis számban pozitív kitüremkedései…
Ad-hoc jellegű ötletek vannak.
De tömbrehabilitáció nem létezik…
…hogy például csináljunk egy Terézváros-rehabilitációt, legalább Terézváros belső háromszögében: a Bajcsy-Zsilinszky út-Andrássy út-Teréz körút között.
Nincs koncepció. Ennek rengeteg oka van: a város széttagoltsága, az állandó politikai hercehurca, az ellenérdekeltségek.
A pénztelenség. A széttagolt tulajdonviszonyok.
Az borzalom.
És tegyük hozzá, hogy a tulajdonjoghoz a rendszerváltáskor nem osztottak tulajdonosi szemléletet. De tőkét sem. Milyennek látja a megalomán építkezéseket a Várban?
Ami a Hauszman-programot, tehát, a Vár újjáépítését illeti, én azzal kapcsolatban megengedőbb vagyok, mint az átlag kritikus. Egyszerűen azért, mert van benne valami logika. Tény, hogy ahogyan kinéz a királyi palota – ahol az A épület felújítása már zajlik –, az vállalhatatlan. Ami ott történt a ’60-as, ’70-es, ’80-as években, az szégyen. 1951-től műemlék volt, és ezt követően bontották le a Habsburg-lépcsőt meg a különböző termeket. Talán a trónterem az egyetlen, amely megmaradt eredeti formájában, tehát, irgalmatlan mértékű volt a pusztítás. Egy majdnem teljesen ép barokk kápolnát is lebontottak. Az, hogy ma a Hauszman-program keretében ehhez hozzányúlnak, abban mégiscsak van logika. Az, hogy a vári foghíjakkal – így a Vöröskereszt-székház helyén újjáépülő épülettel – valamit kezdenek, vagy, hogy a Honvéd Főparancsnokság épületét – ami romosan állt majd’ nyolcvan évig – újjáépítik, régi kérdésekre adott válaszként is felfogható.
És a semmiből újjáépített lovardának mi az értelme?
Annak semmi.
A semmiből újjáépített Pénzügyminisztérium épületének van értelme 61 milliárdért?
Ez a legfőbb probléma: ezeknek a költségvetéséből tömbrehabilitáció keretében három belső pesti kerület felújítását tokkal-vonóval meg lehetett volna valósítani. Meghitelezhették volna a társasházaknak, mondván: megcsináljuk nektek, de nem ajándékba, hanem innentől fogva ez a közös költségbe be lesz építve és harminc év alatt ezt nektek vissza kell fizetni.
Ráadásul, adnának vele az építőiparnak munkát…
És az én környékemen, a Jósika utcánál, az Andrássy úttól 200 méterre például nem forgatnának varsói gettós-háborús filmeket átlagosan minden nyáron. A lényeg az, hogy nem jól vannak priorizálva a tennivalók, de ez a kormány másképp már nem fogja csinálni, sőt, ez egyre rosszabb lesz. Ilyen a mentalitásuk. Például a királyi palotáról nem tudom, hogy miként fog haladni. Egyszer beszéltem Robert Gutowskival, a palota tervezőjével, aki lengyel származású, de perfekt magyar, jó szándékú és nem rossz építész, műemlék ügyekben sem egy vadorzó. Ő azt mondta, hogy nyíltan kijelentette a miniszterelnöknek közvetlenül vagy valamelyik emberén keresztül, miszerint csak akkor vállalja el a rekonstrukciót, ha valamilyen garanciát kap arra, hogy a legnagyobb egység, a dunai oldal egyben elkészül, máskülönben röhögni fog rajtunk a fél világ. Ha elkészül az a tömb, az A épület rizalitja, ami a királyi palota kapuépülete volt, az sokkal magasabban lesz, mint amilyen a dunai front jelenleg.
Hajazni fog valamennyire az eredeti tervekre?
Igen, ugyanis a Hauszman-féle tervek megmaradtak és elképesztő aprólékossággal vannak megrajzolva, milliméterre pontosan. A tervezéssel valószínűleg nem lesz baj. A gond a kivitellel lesz. Hogy miként tudja a mesterember az oszlopfejezetet kanyarítani… A lovardánál például a belső stukkó munkák tragikusak lettek. Na, de mióta nem csinálunk ilyen szobrokat? Mióta nem csinálunk ilyen épületplasztikákat? Mintegy száz éve? Kikerült az emberek kezéből ez a tudás.
A Kossuth téri Andrássy-szobor rekonstrukcióját elleneztem, ugyanis a képzőművészet degradálása az, ha egy egyedi alkotást így, csettintésre újra lehet készíteni. Nem is lehet és nem is szabad. Az adja meg a rangját, az értékét, épp úgy, mint az emberi életnek, hogy egyszeri és megismételhetetlen.
Ha Michelangelo Dávidja elpusztul, akkor elpusztul. Siratjuk életünk végéig, de nem alkotjuk újra, mert olyat csak egyszer lehetett készíteni. És ha azt állítanánk, hogy mi ezt még egyszer meg tudjuk csinálni, akkor már elsőre is fölösleges volt.
Ennyit a replikákról és a Patyomkin-projektekről.
Ennyit.
Konrád Sándor
