A méltán széleskörű ismertségre szert tett Pottyondy Edina jelenleg a Démonok és hormonok „terápiás” stand up műsorával turnézik. Ezt volt alkalmunk megtekinteni január 10-én a kongresszusi központban, ahol kétezer néző, vagyis telt ház előtt lépett fel.
Mi mással is kezdődne egy Pottyondy Edina stand-up, mint Kövér László parlamenti házelnök szigorú ábrázatával, amint rendre inti a nézőket, hogy ne készítsenek hang- és mozgóképfelvételeket. Ha ez nem lett volna elég a hangulat megalapozására, következett az „előzenekar”. Értem ez alatt azt a kisfilmet, amiben Osváth Zsolt a Zshowtime keretében igazi mandíneres, bayerzsoltos stílusban vezeti fel a kipeckelt szájú, nejlonnal körbetekert Pottyondy Edinát, ráömlesztve mindazt a mocskot, amivel a propagandisták illetni szokták a művésznőt.
Eme kis közjáték után érkezik Edina egyszerű, fekete öltözékben, és előre bocsátja, hogy a stand-up sosem egy kiforrott műsort takar, hiszen az a visszajelzések alapján folyton változik. És valóban, pár tollvonással jegyzetel is, hogy mi jön be a közönségnek és mi nem. Személy szerint nem rajongok a túl trágár pillanatokért, sokkal jobban érdekel a bennünk és körülöttünk élő démonok megidézése, amiben itt aztán nem szenvedünk hiányt. Humora és intellektusa mellett Edina egyik legfőbb erénye az önkritikára, önreflexióra való hajlama, és ahogy brutális őszinteséggel tárja elénk minden esendőségét, traumáját és nyomorát. Nem lehetett könnyű mindezt humorrá alakítani, de Edinának sikerült, sőt, meg merem kockáztatni, hogy éppen ez segítette a feldolgozásukat – nem pedig a pszichiátere óránként 20 ezer forintért, ugye. Ráadásul teszi mindezt úgy, hogy a szórakoztatás mellett komoly tanulságokkal is szolgál az arra fogékonyaknak.
Anélkül, hogy akár csak egy poént is lelőnék, annyit még mindenképpen ki kell emelnem, hogy a másfél órás előadás olyan szépen fel van építve, mint egy szeretettel felhúzott ház, amelyen itt-ott gyakran változtatnak, de egy konkrét alaprajz szerint készült el. Edina időnként vissza-visszacsatol, és eljön az a pillanat, amikor már a közönség csapja le a magas labdákat, és harsogja a csattanót. A teljesség igénye nélkül érintjük a gyerekkort, a felnőtté válást, a szülést, a párkapcsolati nehézségeket, a válást és természetesen a politikát.
Ha valaki tömény „politikai cirkuszra” számított volna, annak csalódnia kellett, mert a műsornak legfeljebb a 10%-a szólt szerencsétlen országunk kleptokráciájáról. Természetesen, aki utánanézett, az ezt tudta pontosan. Ugyanakkor a tapsok alapján azt szűrtem le, hogy a többség vevő lett volna rá – ahogyan én is –, ha az arányok picit eltolódnak az aktuálpolitikai poénok irányába, de itt most nem Nick Vujicicre gondolok. A legzseniálisabb húzás azonban az, hogy az előadás csúcspontja váratlanul nem egy fergeteges vicc, szűnni nem akaró nevetéssel kísérve, hanem az a pillanat, amikor megfagy a levegő a teremben – de erről ennél többet tényleg nem lenne méltányos elárulnom, hiszen a Démonok és hormonok turnéja folytatódik, élje át mindenki maga!
Dudich Ákos
